Női avató szertartás az Újhold jegyében-2023.ősz.

Kedves Lányok!
Már negyedik alkalommal szeretném megtartani ezt a csodálatos szertartást azoknak a nőknek, asszonyoknak, akik az előző alkalommal nem tudtak részt venni, vagy nem tudtak róla. Azóta nagy az érdeklődés, köszönhetően annak, hogy akik részt vettek, csodákat éltek meg és jelezték nőtársaiknak. Most az Újhold érkeztével együtt lépünk be a megújulás, frissesség, de egyben a megpihenés és átalakult élet időszakába.
És most röviden, mire is számíthatunk ezen a napon: Nők vagyunk, annak születtünk…külsőleg talán hosszú a hajunk, vagy rövid, sminkelünk, vagy nem, karcsúak vagyunk, vagy gömbölydedek, lehet, hogy szoknyát, vagy ruhát veszünk fel és viseljük a női lét külső jegyeit. Anyák vagyunk, vagy feleségek, társak….. A hétköznapi életben azonban férfiakat megszégyenítő keménységgel élünk, dolgozunk a családunkért, a céljainkért, mások céljaiért. Munka, otthoni műszak, talán vezető beosztás, vállalkozás…ez a világ mást vár el tőlünk, mást várt az édesanyáinktól. Ez volt a mintánk. Nem hibáztathatunk senkit, ha nem leljük lelkünk mélyén az igazi nőt és nem lelik bennünk férfitársaink a lágy női szelídséget.
Amikor a Női kör és szertartásvezető „képzésre” jártam, ez volt az első, a belépő szertartás annak érdekében, hogy a további saját élményű szertartásokat már női lélekkel, beavatottként élhessem át. Alapjaiban változtatta meg női létemről való érzésemet, gondolataimat. Ma már büszkén vallom: NŐ VAGYOK.
Ezt a szertartást szeretném most átnyújtani nektek! Éljük meg együtt, hogyan léphetünk át belső láthatatlan korlátunkon, és válhatunk azzá, aminek születtünk. Nővé. Nem csak külsőleg, hanem mélyen a bensőnkben. Átírhatjuk a múltat ezzel a női avató, vagyis menstruációs szertartással, ahol meghívjuk őseinket, anyáinkat, nagyanyáinkat segítőnek.. Térjünk vissza ősi tudásunkhoz, érzékelésünkhöz, tudjunk kapcsolódni a természet minden élőlényéhez, növényekhez, állatokhoz…miközben megnyílunk, rég elásott nehézségeinket is feltárhatjuk egymás előtt, egy megtartó női körben.
Ha érdekel, ha részt szeretnél venni kizárólag női körben ezen az egész napos eseményen, a következőket hozd magaddal:
– kényelmes nőies ruha az egész napra
– fehér hosszú ruha, vagy szoknya-blúz, lehet kendő a derekadra- a szertartásra
– ha van már közöttetek avatott, az hosszú piros ruhát hozzon. Jelezze nekem, őt segítőnek fogom kérni.
– ha van dobod, csörgőd, kérlek hozd azt is, fogunk énekelni, dobolni, táncolni. Segítőt fogok hívni az előző avatott női körből.
-főzésre nem lesz időnk, ezért egymást kínáljuk a saját készítésű finomságokból.
-ivóvizet saját üvegben hozz kérlek!
Reggel 9 órától gyülekező, a napot 10-kor kezdjük.
Húzunk kártyát, Taro-t és állatkártyát is.
Jelentkezni mindenképp emailben: aquarius67z@gmail.com címen, vagy Facebookon privát üzenetben. Csak így látom, kikkel tervezhetek.
Amikor kialakul a végleges létszám, zárt csoportban tartjuk a kapcsolatot. Legalább 8 lány részvétele szükséges, hogy meg tudjuk valósítani a napot. Egyes apró kellékek miatt szükséges tudnom, pontosan hányan leszünk. Gyertek, hívjátok meg barátnőiteket, legyünk minél többen ennek a csodának a megélésében. A mi teremtő energiánkra nagy szükség van ebben az időszakban.
Az egész napos szertartás adományos. Mindenki a maga lehetőségének megfelelően járul hozzá a naphoz. Ha nincs rá módod, akkor se maradj távol, majd egyszer, valahogy, valahol segítesz. Ajándékot, felajánlást hozhatsz a jurtának, a helynek. További részletek személyesen a csoportban.
Kérlek, jelezd időben részvételi szándékodat.
Várunk nagy szeretettel, áldó öleléssel: Uhljár Zita, Női kör és szertarásvezető, mentálhigénikus.

Egyéb bejegyzések